elképesztően sok dolog van, amiről mesélni akartam azért lehet minden csak címszavakban lesz. először is azzal kezdem, ami vizuálisan, vagy máshogyan de a szépérzékemet a lelkemet stimulálta tegnap.
1. Henrik Karlsson concrete lamps - szerintem csodaszép, bár lenne egy ilyenem a hálószobámban, persze ha lenne hálószobám :) majd ha egyszer újra lesz, szeretnék bele valami hasonlóan fantasztikusan szépet
2. tegnapelőtt újra megnéztem a Philadelphia című filmet. lehet hogy nem sokan szeretitek az operát, de szerintem ez csodálatos. http://www.youtube.com/watch?v=xXzeEfH6PTk&feature=related hallgassátok meg. Callas csodálatos, fantasztikus milyen hagja van, és ez az ária a zsigereimbe hatol. egyszerűen gyönyörű. persze engedni kell, ha lehet csukott szemmel, csak érezni az idegszálaiddal játszik... http://www.imdb.com/title/tt0274407/ láttátok a filmet az életéről? én már elég régen, jó lenne újra megnézni
3. ez nagyon friss mark castator - moons of jupiter
 | |
| metis |
nem tudom, hogy azzal egyetértek-e amit gondol, ráadásul nem is ástam magam bele végtelenól a munkásságába, de ezek a gömbök nagyon megmozdítottak bennem valamit. http://thisiscolossal.com/2011/05/scrap-metal-planets/
aztán pedig vannak azok a dolgok amiket már említettem. lehet most sem fogom őket hosszasan kifejteni. mindenesetre egy friss élmény a londolni metróról. reggel van, szokás szerint persze picikét késésben, mert valahogy képtelenség felébredni időben, és ha mégis akkor biztosan akad valami tennivaló, ami lassítja az elindulást. tehát álmosan vársz a district linera - persze jó sokat, mert szerintem ez a létező leglassabb járat - aztán felszállsz. ha szerencséd van nincsenek annyira sokan. ( ez alatt azt a tömeget kell érteni ami viszont a következő metrón a victória line-on fog rám várni. előfordul nem ritkán, hogy 3-4 szerelvény megy el, mire a tömegben megfelelő pozícióba kerülök ahhoz, hogy felfúrjam magam a tökéletesen tele kocsiba, majd továbbsodorjon a tömeg majd a metró közepéig néha, mert csak én gondoltam azt hogy tele van a kocsi, nyugi még vagy 20 ember mögöttem felpréselte magát. a full body contact szinte elkerülhetetlen.) szóval district line, itt még kevesebben vannak. kapaszkodom egy szőke kislány felett. jóllakott kerek pofi, hófehér arisztokratikus bőr, jellegtelen megjelenés. ekkor kezdődik az a rítus, amelyet igen gyakran lehet a londoni nők esetében megfigyelni. az ami számomra elképzelhetetlen. nemcsak mert nem tudnám kivitelezni, hiszen ráz a kocsi, hanem mert felfoghatatlannak találom, hogy egy ennyire intimnek mondható dolgot, hogyan lehet 100 másik ember trársaságában végezni, akik közül minimum 10 1,5m-es körön belül mozog. tehát ez az ifjú lány ölébe veszi halványrózsaszín prada bőrtáskáját. túrkál benne, kinyílik a neszeszer, és kezdődik. szépen ahogy az a nagykönyvben meg van írva. kis YSL tükörben nézi magát miközben másik kezével kenegeti magára az alapozót, hogy az egyébként is makulátlan hófehár bőre még tökéletesebbnek tetszen. (itt jegyezném meg, csak később döbbentem rá mi az ami igazán furcsa volt benne, amitől annyira elmélyülten néztem. egy karika sem volt a szeme alatt, semmi sötét folt, nulla, olyan kipihent és kisimult volt a tekintete, mint talán még soha senkinek akit láttam) aztán jöhet az arany, ezüst, bronz nememlékszemmármilyenszínű szemhéjpúder, nem sikerúl túl igényesen, majd pillaspirál, ügyesen, sehol nem keni össze magát, végül csepp pír az arcra. döbbenetes, íme már nem a fiatal jellegtelen kis fruska, hanem egy törtető fiatal nő ül alattam. 5 perc volt az egész. west kensingtontól sloan square-ig. félre ne értsétek, ez nem egyedi eset, csak egy a sok közül, ami megragadta a fantáziámat. mellette egy cseppet sem csinos nő ült, akinek valami bőrbetegsége lehetett, ezt nem részletezem, de nagyon visszataszító volt. na ő viszont a hiperúj i-padjén próbált valami vetítést összállítani. talán először használhatta a programot, de állati béna volt. pedig elég frankó kis prezentációkészítőnek tűnt nekem. szóval ez is egy típus, aki az applején dolgozik még munkába menet is. belőlük is elég sok van. aztán van a döntő többség, aki vagy az i-phone-ján, vagy a blabkberry-jén pötyög valamit... ezt a sort majd talán folytatom. beszélgettünk erről egyszer a szakácsommal, hogy mennyire szuper fotósorozatot lehetne készíteni a velünk szemben ülő emberekről. a sokféleség maga. babilon bizonyos értelemben. bár állítólag az angol nyelv segít, állítólag így értik egymást. szerintem ez nem igaz... néha már elementáris szinten sem. de ez is messzire vezetne most.
a többiről majd később, a külföldiségről, a kívülállóságról és arról, hogy például a pakisztáni lakótárs, aki már 6 éve itt él, miért képzeli már azt magáról, hogy ő igazi londoni, miért mond ilyeneket, hogy: odajön a sok külföldi a pubba és még azt sem tudják hogy kell tisztességesen meginni egy sört, hát ő ezeket a túristás helyeket nem szereti... én pedig csak néztem rá bambán...
No comments:
Post a Comment